Hangulat

Beszédes gyerekrajzok

“Anya, Apa, a testvérem és én” – az átlagos családokban teljesen egyértelmű, hogy mi, vagyis ki kerül a rajzlapra, ha a gyerek családot rajzol. Dehát mi nem vagyunk egy “átlagos család”.

De kérdem én, végülis ki az átlagos…?

Két évvel ezelőtt minden reggel együtt jártam dolgozni a főnökömmel, reggel pedig vittük suliba a kislányát, s délután ugyanígy jöttünk haza. Logikus volt, hiszen egy utcában laktunk, és nekem nem volt kocsim. Ha az anyukája nem ért rá, elvittem én iskolába vagy mentem érte, miért is lett volna másképp, ha ott volt a munkahelyem az iskola mellett?
Emlékszem, nagyon jó érzés volt, hogy örült nekem ilyenkor. Máig bennem él, ahogy meglátom a szőke fejét az udvaron, a hátán már ott az iskolatáska, és boldogan rohan hozzám, majd megölel. Csodálkoztam, hogy ilyen édesek tudnak lenni a gyerekek, hogy nem csak az anyukájuknak örülnek.
Aztán történt egyszer, hogy az iskolában le kellett rajzolni a munkafüzetbe a családot. Ez a drága gyermek pedig rajzolt is szorgalmasan: szülőket, testvéreket, és hát mit ad Isten, engem is belerajzolt a négyzetbe. Neki, gondolom logikus volt, hisz együtt utaztunk minden egyes reggel és délután, suliba is hoztam-vittem néha, sőt néha együtt sétáltattunk kutyát. Megmosolygató volt, de jól esett.

Na, ezzel próbáltam vigasztalni magam, hogy egyszer már szerepeltem családrajzban, ne legyek telhetetlen, amikor a Kisebb “fogadott gyermekem” erkölcstan órán nem szerepeltetett a rajzokon. Rajta volt az Apuka, rajta volt a Nagy, de én nem. Apa túrát vezet, a Tesó mosogat a konyhában, én meg nem vagyok sehol. Nos, pont én írtam le a korábbi bejegyzésemben, hogy a gyerekeknél nem frissít olyan gyorsan a rendszer, próbáltam is ezt tudatosítani magamban. Aztán le kellett rajzolni, hogy fog telni a karácsony. Nos, a jövőben gondolkodás, az egészen más. Ott már rajta voltam én is a képen, és nagyon megörültem neki.

rajz2.jpg

Ettől függetlenül semmi rossz érzésem nincs, amikor cetlit találok a Kicsi szekrényén, hogy “Pénteken jön Anya! Szeretlek!” Sőt, inkább kezdeményeztem a Nagynál, hogy vigye el a kis papírt Anyukának, olyan aranyos. De azt mondta, nem kell, van neki ezer ilyen, úgyhogy letépte és kidobta a kukába.

Ellenben én minden kis rajzot, írást relikviaként őrzök és kiragasztok a szekrényembe, amit kapok tőlük. Mert az átlagos családban ez egyértelmű, mert a vér szerinti szülő szeretete egyértelmű lehet, az én helyzetem “Mozaikanyaként” már nem ilyen tisztázott. (Nem esik jól mostohának hívni magam, így a Patchwork-család, mozaikcsalád fogalmakból én Mozaikanyukának neveztem el saját magamat. Aki tud jobbat, jelentkezzen 🙂 A Nagy többször ír és rajzol nekem, szeret alkotni. A Kicsinél ezért már jobban meg kellett dolgozni, hogy “írásba is adja a dolgokat”, mint ahogy az az iskolai rajzokból is kitűnik. (A cikk korábbi, azóta már másképp van, és szoros kötődés alakult ki közöttünk.) De Apuka odaadta nekem az első cetlit, amin szerepeltem. Félig… “Átmentünk Mamáékhoz! SZERETLEK APA! Fordítsd meg!” és a túloldalon már ott volt szívben Apa mellett az én nevem is.

Egyébként a Kicsi csak a keresztnevemet tudja (na jó, nem meglepő, én is mindig ötször diktálom le, ha kérdezik, és betűzöm: N-Y-I-S-Z-T-O-R), ezért csodálkozó örömmel fogadtam, amikor találtam egy rajzot az asztalán: egy póni volt rajta, egy szívecske, és alatta a teljes nevem. Oké, egy betűvel kevesebb, de ez nem számított. Legalábbis nekem. Valaki egy n-el írja az Adrienn-t, nem kettővel, na és? Naná, hogy ezt is ki akartam tenni a gyűjteményembe, de nem hagyta. “Előtte még kiszínezem, még nincs kész!” – jelentette ki. Vártam a kiszínezett rajzot, mindig alakult egy picit. De amikor a Nagy meglátta, bölcsen felvilágosította a testvérét, hogy nem jól írta le a nevemet.
Ma, amikor pár dolgot beraktam az íróasztalukra, megláttam a kis rajzot: a (rosszul leírt, de kit érdekel) keresztnevem áthúzva, átsatírozva, valaki (gondolom a Nagy) pedig rózsaszínnel kijavította: “Apa”. Na most akkor a rajzocska így néz ki: a póniló alatt az a felirat áll, hogy Nyisztor Apa. Az Apjuk felvette a vezetéknevemet, legalábbis egy rajz erejéig 😀 Maximum fordítva szokott lenni, de mint mondtam, nálunk, látszólag, semmi sem átlagos 🙂

Frissítés: Azóta én vettem fel az ő vezetéknevüket 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s