Ábrahám Adrienn
pszichológus, szexuálpszichológiai szakpszichológus-jelölt,
párkapcsolati és házassági tanácsadó
Szeretettel köszöntelek!

Örülök, hogy meglátogatod az oldalamat.
Adrienn vagyok, egy boldog nő, aki imádja a hivatását!
Mindig is arra vágytam, hogy valamilyen módon segítsem az emberek életét, és a lélekkel, mentális jóléttel foglalkozhassak. Már gyerekkoromban is engem hívtak a barátnőim, ha szerelmi bánatuk volt, vagy ha konfliktus volt a családjukban… Ez a mai napig sem változott. Mivel már tudom, ez az, amire születtem, folyamatosan képzem magam: egyetemi tanulmányokkal, tanfolyamokon, előadásokon, kurzusokon veszek részt, rengeteget olvasok és még házimunka közben is valamilyen szakmai hanganyagot, podcastet hallgatok 😀
Hálás vagyok, hogy a hobbim egyben a munkám is és fordítva. Persze, azért nem felejtek el feltöltődni más módon is: a szeretteim és kiskutyám társaságában, valamint utazással, és persze olvasással.
Minden ember világítótorony lehet egy másik ember viharában.
“Sok lélek keresi az utat a sötétségből. De ahogy sötétedni látszik a világ, úgy jelenik meg egyre több világítótorony. S hogy mit jelent segíteni valakinek? Csak azt, hogy továbbadok valamit, amit kaptam. Megtanultam felfelé nézni, s azt adom tovább.”
(Müller Péter)

Miért “Lélekolvasó”?
Sokan kérdezik, honnan ez a név és mit jelent. Nem titok, hogy a világítótornyok rajongójaként sem mást, mint a világítótorony nevet szerettem volna adni a párkapcsolati és iránymutató műhelyemnek. Valahogy mégis ezt írtam le: lélekolvasó. Honnan, miért? Nevezhetjük megérzésnek, intuíciónak, hirtelen inspiratív ötletnek: kinek-kinek világnézete szerint 🙂 De úgy gondoltam, nem véletlen, hogy a semmiből kipattant ez a név a fejemből. Akkor “ez az utam”, és a saját márkám.
Tévesen tituláltak már léleklátónak, jósnak, de nem erről van szó. Bevallom, gyakran jók a megérzéseim és hamar felismerem a pszichológiai összefüggéseket. De nem fogsz találni jósgömböt a tanácsadói helyiségemben, és emelt díjas telefonszám sincs, amin elmondanám, hogy mikor nyersz a lottón (ez utóbbi persze sajnálatos). 😀
Viszont hiszek abban, hogy a lelkünk egy könyv, ami arra vár, hogy az életben minél többet elolvassunk belőle. A nyelvezete azonban minden ember számára kihívást jelent! Ennek az értelmezésében segítek Neked. Gyere, ülj le a kanapéra, és olvassunk együtt!

Fontosabb végzettségeim:
- Jelenleg: Szexuálpszichológiai szakpszichológus szakképzés
ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar / 2025. óta - Okleveles pszichológus (Pszichológia MA – mesterképzés) – kiváló minősítéssel,
tanácsadás és iskolapszichológia szakirány
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar / 2025 - LMBTQI kliensekkel végzett munka képzés pszichológusoknak
Háttér Társaság / 2025 - BSOTR – Rövid Megoldásorientált Trauma Kezelés tréning / 2025
- Szexuálpedagógia – “Szerethető vagyok? Kommunikáció és érzelemfókuszú szexuálpedagógiai képzés / 2024
- Válás és újjászületés csoportvezetés / 2024
Singer Magdolna csoportja - Gyászolók segítése és a gyászcsoport vezetése / 2024
Napfogyatkozás Egyesület, Singer Magdolna - Pszichológia BA (alapképzés ~ viselkedéselemző) – Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (jeles minősítéssel) / 2023
- Párkapcsolati előadó, tréner, csoportvezető / 2020
Párkapcsolati Mediációs és Coaching Intézet - International Hypnosis and Hypnotherapy Academy / 2019
* Certified hypnotherapist (magyarra fordítva: regisztrált hipnoterapeuta)
* Hypnotherapist (magyarra fordítva: regressziós hipnoterapeuta)
* Master hypnotist
(magyarra fordítva: analitikus hipnózis / mester hipnotizőr)
* Hypnotist (magyarra fordítva: direkt hipnózis)
* Self-hypnosis (magyarra fordítva: önhipnózis) - Házassági és párkapcsolati tanácsadó / 2017
Párkapcsolati Mediációs és Coaching Intézet - Munkaerőpiaci tanácsadó (specifikáció: nők, édesanyák, kismamák) / 2014
Nóra Hálózat – Jól-Lét Közhasznú Alapítvány - Szociálpedagógus, egészségnevelés szakirány (kiváló minősítéssel) / 2010
Apor Vilmos Katolikus Főiskola - Tréner / 2008
Pécsi Regionális Képző Központ - Jogi asszisztens / 2004
Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Önismeret:
Mivel a segítő szakemberek a személyiségükkel dolgoznak, fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat és önismeretbe járjunk. Eddigi önismereti utam néhány fontos állomása:
- Jelenleg: Daseinanalitikai álomelemző csoport (1 éve, 2024. szeptember óta)
- Jelenleg: önismeret transzperszonális coaching és mentálhigiéné (2023-tól)
- Kb. 20 óra önismeret sématerapeutánál (tanácsadó szakpszichológus)
- Eddig több, mint 100 óra önismeret és szupervízió integrál tanácsadónál (2019. óta)
- Kb. 20 óra szupervízió és önismeret tanácsadó szakpszichológusnál (2021)
- 100 óra hivatalosan igazolt önismeret pszichoterapeutánál, majd szupervízió (2018-2019)
- 5 félév főiskolai személyiségfejlesztő csoport, heti 12 órában (2006-2008)
- Csoportos módszerek, workshopok, amelyeken részt vettem: szomatodráma, Jung-féle árnyék-én workshop, családállítás, csoportos hipnoterápia, gyermek Agykontroll-tanfolyam
Szervezeti és támogató tagságok
Aktív szakmai és közösségi, civil életet élek. Az alábbi szervezeteknek vagyok tagja vagy támogató tagja:
- Magyar Humanista Társaság – aktív tag
- Magyar Szexuális Medicina Társaság (MSZMT) – tagság
- Magyar Daseinanalitikai Egyesület – tagság ~ (filozófiai jellegű pszichológiai irányzat, az emberi létezés értelem- és jelentés összefüggéseire koncentrál)
- Napfogyatkozás Egyesület – tagság ~ (gyász és veszteségek feldolgozásának segítése)
- SZTE Alma Mater (Szegedi Tudományegyetemen végzett hallgatók aktív kapcsolattartása)
- Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért – támogató, eseményeken való részvétel
