Vélemények

vc3a9l_03.jpgHálás vagyok a sorsnak, hogy az utamba ejtette Adrit. Nemcsak mint barát hanem mint igazi segítő van jelen az én életemben. Meleg szívvel ajánlom őt bárkinek, hiszen nagyon jól átlátja az összefüggéseket a lélekben. Emellett pedig egy csodálatos kisugárzású ember. Csodálatra méltó amit tesz azért hogy jobb hely legyen a világ és mások életútját segítse. (Réka)

vél_05Jól éreztem magam Adrinál. Megfelelő, nyugodt körülmények között beszélgettünk. Kiemelném az empátiáját, amellyel a másik embert képes meghallgatni. Ebből következően valóban jó tanácsokat tud adni. Olyan megvilágításba helyezte a problémáimat, amire én nem is gondoltam. Köszönöm a segítségét. (Éva)

Adri nemcsak irányt tud mutatni, de fénye megvilágító erejű is egyben, ami segít a vél03felismerésekben. Számos AHA-élményt köszönhetek neki. Adrinak tehetsége van ahhoz, amit csinál, de emellett azt is mindig éreztem, hogy képzett, felkészült és lelkiismeretes. Szerintem mindig tud vagy tudna korszerű választ adni az adott problémára, de számomra az az igazán csodálatra méltó benne, hogy mindeközben meghagyja a lehetőségét annak, hogy spontán módon, a beszélgetésben való jelenlétből bontakozzon ki egy személyre, illetve lélekre szabott megoldás. (István)

vc3a9l_07.jpgAdri egy rendkívül közvetlen, finom, nyugodt személyiséggel megáldott nő, aki már az első mosolyával jobb kedvre deríti az embert. Nekem nagyon sokat segített azzal, hogy egyből ráérzett, mire van szükségem, házi feladatokat adott, és folyamatos gyakorlást, tanulást igénylő folyamatokkal látott el. Szakmailag rendkívül felkészült, sokféle technikát, módszert, lehetőséget ismer. Buzdít azzal is, hogy látszik rajta, megtalálta az életcélját, feladatát. (Henriett)

vc3a9l_06.jpgMegmondom őszintén, nagyon izgultam az első alkalommal, amikor a feleségemmel terápiára mentünk, de ugyanígy a nejem is feszült volt még, amikor leült a fotelbe. Na most ebből az lett, hogy baráti hangnemben és mosolyogva zártuk az első ülést, kicsit megnyugodtunk. Végülis a helyzet egyre jobb lett közöttünk, pedig mielőtt tanácsadásra mentünk, már többször is szóba került a válás. Ezt Adrinak köszönhetjük, nélküle nem itt tartanánk! (Péter)

vc3a9l_04.jpg
Adri nagyon kedves, figyelmes, közvetlen,nyílt, őszinte ember  Szakértelmével valamint rálátásával a helyzetekre és dolgokra nagy segítség az életben. Segítsége szakmailag megalapozott, tiszta és ami fontos, eredményes! Szellemileg, lelkileg jó érzéssel tölti el az embert amikor hozzá igyekszik. (Laci)