BOLDOGulj

A végtelen türelem buktatói

Szép dolog a türelem, de ezt is túlzásba lehet vinni… Miért nem jó, ha önérdekérvényesítő képességünk alacsony?

A türelem az egyik legfontosabb emberi erény. A régi erkölcstan-könyvekben bizonyára az első oldalakon szerepelt a fontossága, valamint gyakorlásának módja, de manapság is nehezen lennénk meg nélküle. Az emberek még jobban rohannának a dolgukra, több lenne a konfliktus, a baleset, ha nem lennének türelmesek az emberek. A türelem tanulható tulajdonság, de van egy alaptermészetünk, ami eredetileg befolyásolja, hogy mennyire jellemző ránk. Aki türelmetlen, annak időbe telhet megtanulni, hogyan irányítsa magát és bírja rá a személyiségét, hogy vegyen vissza a tempóból, és legyen türelmesebb. De talán ennél is nehezebb dolga van a másik tábornak: azoknak, akik végtelenül türelmesek, és néha a saját jóságuk csapdájába esnek. Legtöbb esetben nincsenek is ennek tudatában, és bár elsőre a jóságukat látjuk, nem biztos, hogy ezzel jót tesznek maguknak és a környezetüknek.

Nézzünk egy példát: a türelem mintaképe ott áll autójával a körforgalomban, és várja, hogy valaki kiengedje, vagy egyszer csak ne legyen több kocsi, hogy ő is ki tudjon slisszolni. De a forgalom csak hömpölyög, senkinek eszébe sem jut illedelmesnek lenni iránta. Magának kéne kicsit előrébb araszolnia, hogy lássák a szándékát, de mivel ő türelmes (mondhatjuk szép szóval), nem tesz ilyet. Nem lép. Előzékeny, mindenkivel. Mindenkinek meghagyja a mozgásteret. Mögötte már tülkölnek a kocsik, felgyűlt a sor. Tehát hiába próbált maga előtt türelmes lenni, ez mégis visszaüt, mert a mögötte lévőket feltartotta vele. Ez még a jobbik eset, de a rosszabb, ha ez a helyzet az emberi kapcsolatokban jelentkezik. Mindkét fél szenvedő alany lehet.

A túlzottan türelmes ember jellemzője, hogy háttérbe szorítja, feláldozza saját magát. Ha kérték rá, ha nem… Ez általában tudat alatt zajlik: ösztönösen cselekszik. Éveken át elvisel párjától, családjától, barátaitól mindent. Közben még a szolgálatukra is van, és mindenben segíti őket. Ha valami konfliktus merül fel, vagy környezetükben valaki nehezen elviselhetően viselkedik, ők akkor is türelmesek, tűrnek. Kedvelt mondataik: „Mit tehetnék? Ő ilyen, ilyennek kell elfogadnom. Csináljon, amit akar, ha neki ez így esik jól! Úgysem tudom megváltoztatni. Nem tehetek semmit. Hagyom őt szabadon az útján járni, nem avatkozhatok bele.” stb-stb. Csodálatos tolerancia, de nem biztos, hogy célravezető, hasznos, és előre visz.

türelem.jpg

A másik jellemző, hogy igen jól alkalmazkodnak az így kialakult helyzetekhez. Például ha férjük elzárkózik minden házimunkától, akkor ők hajlamosak elhinni magukról, hogy szinte házvezetőnőnek születtek, és nem érdekli őket a karrier, helyette szívesebben mosnak-főznek. Lehet, hogy eredetileg minden vágyuk volt egy titkárnői állás, na de ki emlékszik már erre?! Vagy visszatérve az autós példára, ha feleségük fél egy sportos autóban, akkor beérik egy 1.1-es kis bevásárlókocsival, és még el is hiszik, hogy mindez fantasztikus, mert kedvező a fogyasztása. Hozzászoknak a bosszankodáshoz is, amit előzéskor éreznek (még a csigalassúságú traktor lehagyásához is ki kell kapcsolni a légkondit).

Hogy mi lesz ebből hosszú távon? Személyiségváltozás, egészségromlás, vagy robbanás. A behódoló jellemű ember hajlamos teljesen átváltoztatni magát, és úgy hajlítani személyiségét, hogy az kiválóan passzoljon a másikhoz. Mint a gipsz, amit formába öntenek, és úgy marad. Mindez viszont lappangó, ki nem mondott, nem kezelt feszültséget szül, és mindenféle testi, lelki betegségekben köszönhet vissza. Az is lehetséges, hogy egyszer csak kimerül a kifogyhatatlannak tűnő türelemraktár. Betelik a pohár, és hirtelen lesz elege a türelmesnek. Akkor azonban borul minden, és nagyot robban a bomba. Hatalmas veszekedés kerekedik, és hirtelen változások szükségesek, mert onnantól viszont már képtelen többet magába fogadni, tovább tűrni, tovább hajlani. Elfárad az anyag.

És hogy mi jelentkezik a másik oldalon, annál, aki a végtelen türelmessel él? Mi hátránya származhat párja, családtagja előnyösnek tűnő, extra toleranciájából?
Például látja szenvedni a társát a testi, lelki betegségek miatt. Ápolja őt, elveszítheti, vagy viseli az ebből adódó nehézségeket. Arról fogalma sincs, hogy mindennek valamilyen lelki dolog lehet a hátterében, az adok-kapok egyensúly hiánya, és a játszmának akarva-akaratlanul ő is részese volt. Honnan is tudhatná? Sohasem fogalmazták meg neki.
Vagy döbbenten nézi végig, ahogy elfogy a türelem-készlet, és nem érti a hirtelen változást. „Hová tűnt az az ember, akit eddig ismertem? Megbolondult talán? Mi történhetett?” Mire eszmél, mire felfogja, hogy mi történik, mire képes cselekedni, már késő lehet, vagy a kapcsolatot a szakadék széléről kell visszahozni.

A másik probléma, hogy nem kap visszajelzést, hiteles reagálást a másik féltől. Sem annak valós vágyairól, sem az önnön személyiségéről hiányzik a reflexió. Nincs tudatában annak, hogy mivel tehetné boldoggá a párját, és ezáltal élővé a kapcsolatukat. Nem fejlődik a személyisége, nem tud dolgozni a hibáin, hiszen mindent eltűrnek neki. Ennek legnagyobb szenvedője tudatlanul sokszor saját maga: talán nem is lenne ilyen morgós medve, vagy hisztis hölgyike, ha határozottan tudatják és szembesítik vele, hogy ez mennyire kellemetlen. Holott nem boldog ő sem ebben a negatív hangulatban, de még senki sem szólt rá, hogy lehetne, kellene másképp.
Így talán egyik fél sem tudja a kapcsolatban, vagy valamelyikükben már csak későn tudatosul: tehettek volna azért, hogy ne álljon az összeomlás szélén a viszony, az egészségégi állapot, de nem tettek semmit. – Pedig ők csak jót akartak: türelmesek voltak egymáshoz. Azaz: türelem címszó alatt nem kommunikáltak, és elnyomták a fontos dolgokat.

A végletesség itt sem célravezető, a túlzott jóság, türelem tehát komoly buktatókat rejthet magában. Ezt a tulajdonságot inkább önfeláldozásnak hívjuk. A köznyelv kevésbé kedvesen pedig “birkatürelemnek” nevezi. Egyetlen fegyver ellene a tudatosság: ha megállunk egy pillanatra, és megvizsgáljuk magunkat, és a körülöttünk élőket. Tényleg ezt akarom? Tényleg ez a jó nekem? Van-e önérvényesítő képességem? Ez a gondolat, tett, valóban belőlem fakad, vagy csak alkalmazkodásból, félelemből, megfelelésvágyból? Vagy: tényleg ez a jó a társamnak, esetleg csak értem teszi, és már egyikőnk sem tudja, hogy őneki valójában mi lenne a jó, mi lenne az ő saját döntése?

Az eredeti cikkem a Hajráegészség.hu oldalon jelent meg 2014-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s