Címke: interjú

Megláttam Kamilla posztját egy utazós csoportban, és felkeltette a figyelmemet: arról írt, hogy már több helyen is volt egyedül nyaralni. Azt mondják, kiváló önismereti és önbizalom-erősítő gyakorlat az egyedül utazás. Dr. Csernus Imre például elsőként javasolja azoknak, akiknek jobb önértékelésre van szükségük. Írtam tehát Kamillának ismeretlenül egy Messenger üzenetet, hogy szívesen készítenék vele interjút, amit nagyon pozitívan fogadott. Csakhogy eltérő munkarendben dolgozunk, és nehezen találtunk időpontot, ami mindkettőnk számára megfelelő. Egyszer aztán rám írt: mostantól ráér, mehet az interjú, mert hirtelen felmondott a munkahelyén. Itt már duplán sejtettem, hogy talpraesett hölgyről van szó – akiről egyelőre semmit sem tudok, de nagyon vártam, hogy megismerhessem. Nem hiába! A története talán másoknak is bátorítást jelenthet.

Adrienn: Hogy alakult, hogy váratlanul felmondtál a munkahelyeden?

Kamilla: Egy ügyvédi irodában asszisztensként dolgoztam, de egy munkaerőpiaci kérdésben nem vettek emberszámba, így úgy döntöttem: itt vége! Muszáj volt megtennem ezt a határozott lépést, nem hagyhatom, hogy keresztülgázoljanak rajtam. 

Mit tudhatunk Rólad, hol és hogyan élsz?

24 éves vagyok, Kecskeméten élek egyedül. Most keresek munkalehetőséget, valamint 1-2 hónapra szeretnék kimenni külföldre au-pairként, hogy kipróbáljam, milyen az élet egy másik országban. Óvodapedagógusként végeztem eredetileg két éve.

Hogy lettél ilyen önálló 24 évesen?

Konzervatív nevelést kaptam. 19 évesen megismerkedtem egy fiúval, apám azt sem akarta engedni, hogy találkozzunk. Végül az apámmal való állandó konfliktusok oda vezettek, hogy a barátomhoz költöztem.
Akkoriban még kevésbé voltam határozott, mint most, inkább átadtam mindenben a döntés lehetőségét, és szolgalelkű voltam, aki otthon várja a párját, főz-mos, tipikus háziasszony. 3 év után lett vége a kapcsolatnak. Örülök neki, hogy így történt, különben soha nem jöttem volna rá, hogy nála jobbat érdemlek.
Ezután vidékre költöztem a nagymamámhoz, de igen határozott személyiségű ő is, nehéz volt az együttélés. Ezért több, mint egy éve arra jutottam, hogy lépek, és saját albérletbe megyek. Így nem kell senkire sem hagyatkoznom, hanem élhetem a világomat.

Hogy érzed, milyen egyedül élni?

Imádom! Senki sem szól bele a dolgaimba, nem mondják meg, mit főzzek, önállóan dönthetek az időbeosztásomról, a házimunkák elvégzéséről. Szeretem ezt a fajta függetlenséget. Meg kell szokni az egyedüllétet, az elején nem egyszerű. De miután rájön az ember, hogy egyedül is lehet boldogulni, utána már minden rendben van.

Hogy érted el ezt a személyiségfejlődést?

Kifejezetten visszahúzódó, félénk, csendes lány voltam korábban, aki úgy volt vele, legyen az, amit mások akarnak, nekem az is jó. Idővel azonban rájöttem, hogy csak akkor lehet érvényesülni, boldogulni, ha kezembe veszem a dolgokat, és én uralom azt, ami velem történik. Így már kényelmes nekem, ahogy a dolgok történnek. Pszichológushoz járok 9 hónapja, hogy feldolgozzam a múlt nehézségeit. A szakember inspirált abban, hogy képes legyek önállóan is boldogulni a világban. Azért kértem segítséget, mert jobbnak láttam, ha nem fojtom magamba a problémákat.

Néha úgy érzem, mintha nem lenne sok értelme, hogy terápiára járok, de visszagondolva, hogy honnan indultam és mi lett belőlem, minden egyes ülés ért valamit.

Nagyfokú változás történt általa az életemben.

Milyen jellegű munkát keresel, és milyen egyéb terveid vannak a jövőre nézve?

Adminisztratív jellegű munkát keresek egyelőre, ahol használhatom, javíthatom az angol és német tudásomat, amiben azt érzem, hogy fejlődhetek. Egyébként pedig szeretnék stewardessként dolgozni. Ezt komoly interjúsorozat előzi meg. Egyszer már próbálkoztam vele, de valószínűleg nyelvi akadályok miatt nem vettek fel, így a külföldi tapasztalat során fejleszteni tudnám a nyelvtudásomat. 3 havonta lehet próbálkozni a jelentkezéssel stewardessnek, úgy vagyok vele, hogy egyszer majd csak bejön!

Több helyre is utaztál egyedül, hogy jött, hogy nem barátokkal, útitársakkal keltél útra?

Tavaly nyáron nagyon szerettem volna végre elmenni valahova. Nem szeretek otthon ülni, inkább szeretek más, a magyar kultúrához képest eltérő világot, éghajlatokat megismerni. Nagyon sok barátnőmet megkérdeztem, hogy eljönnének-e velem, de amikor realizálódott az utazás, mindegyikük visszamondta. Arra gondoltam: most miattuk nem fogok eljutni sehova? Így először egy csoportos buszos utazásra fizettem be egy utazási irodánál, Szicíliába. De hamar kiderült, hogy a csoportos utazás nem az én műfajom. Volt, hogy szerettem volna megnézni például még egy templomot az adott helyen, de már menni kellett vissza a csoporthoz. Így sokszor nem is tartottam velük, hanem felszálltam a vonatra, és elmentem abba a városba, ahová szerettem volna, és azt csináltam, amit akartam. Annyira felszabadító érzés volt! Ráadásul megismerkedtem egy szicíliai fiúval.

Mesébe illő romantikus történet volt:  Feküdtem a tengerparton, néztem a naplementét, már sötétedett, feljöttek a csillagok, és egyszer csak leszólított egy nagyon jóképű olasz srác.

Beszélgettünk éjszakába nyúlóan, és megbeszéltük, hogy másnap is találkozunk. Így is lett, együtt töltöttük az időt, csókolóztunk, visszakísért a szállásra, elbúcsúztunk, és tudtuk, hogy soha többet nem látjuk egymást viszont.

Ez a szicíliai élmény úgy él az emlékezetemben, mint egy megtestesült álom! Ez adott inspirációt, hogy igenis el kell menni teljesen egyedül utazni, és akkor ott azt csinálhatok, amit szeretnék.

Hová mentél ezután?

Idén, ahogy kinyitották a határokat, elmentem Rómába. Napközben szeretek egyedül lenni, amikor érdemi dolgokat csinálhatok. De este, mikor kevésbé van programom, szoktam érezni, hogy jó lenne valakivel beszélgetni. Így felmentem a Tinderre, és esténként találkoztam egy-egy italra, beszélgetésre a helyi fiúkkal. A harmadik randim, ami az indulás előtt lévő napon volt, szintén mesébe illő történet volt a számomra. A megtestesült ideálom volt a srác. Néha egyébként azóta is beszélgetünk, megjegyeztük egymás születésnapját, köszöntőt írtunk. Ha egyszer visszamegyek Rómába, már lesznek ott ismerőseim, akikhez fordulhatok.
Majd elmentem 2 napra Porto-ba, Portugáliába. Ott többet voltam egyedül, lekorlátoztam magam arra, hogy várost nézek, és érzelmileg kevésbé is töltött fel ez az utazás. Az utolsó utazásom pedig Máltán volt, egy igazi tengerparti nyaralás. Csak arra vágytam, hogy pihenhessek, és ne kelljen semmit csinálnom – ennek ellenére bejártam az egész szigetet, nem bírtam magammal. 🙂 Itt sem voltam teljesen egyedül, hisz úton-útfélen leszólítottak emberek, akármikor segítségre volt szükségem. Talán a receptoraikkal érezték, hogy mikor van erre szükségem, és odajöttek hozzám, hogy tudnak-e segíteni. Persze, mind kivétel nélkül fiatal férfiak voltak… Majd szerettek volna randira hívni, de úgy voltam vele, hogy nem kell több szívfájdalom, tehát nemet mondtam nekik. Mégis feltöltődve, kipihenve jöttem haza. Jövő héten pedig Milánóba repülök.

Nem volt benned félelem az egyedül utazásaid során?

Nem, a Google Térkép mindig ott van nekem, hogy segítsen, ha elakadok. Igaz, hogy néha olyan buszokra szállít fel, amik teljesen máshová mennek, az kicsit ijesztő, de nincs bennem félsz. Tudok angolul, ha nem is folyékonyan. Ez is érdekes, hisz mielőtt először útnak indultam, úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem tudok angolul. Amikor azonban rá voltam kényszerítve, hogy használjam, rájöttem, hogy nem is beszélem rosszul a nyelvet. Ez inspirált arra, hogy felfejlesszem a nyelvtudásomat, ami jól alakul, meg tudom értetni magam.

Milyen módon tanultál nyelveket, órákat vettél?

Letöltöttem a Duolingo alkalmazást, ami fejlesztette a szókincsemet, sorozatokat néztem angolul, zenéket hallgattam, s ha volt olyan nyelvtani rész, amit nem értettem, annak utána olvastam. Inspirálom és motiválom saját magam. Az a legbiztosabb, ha az ember magára van utalva. Így nincs az a szituáció, hogy cserbenhagynak, vagy meggondolják magukat, mint az utazásnál, hogy azt mondják, jönnek velem, aztán mégsem… Az ember csak magában bízhat igazán.

Hogy érzed, azért a bizalmadba tudsz avatni más embereket is?

Ez nehéz. Nem nagyon tudok megbízni másokban, azt érzem, át fognak verni, vagy el fognak hagyni, kihasználnak. Ma már ha valaki jönni akar velem bárhová, akkor elsőre azt mondom neki, hogy nem muszáj… Megtapasztaltam, hogy mekkora szabadságom van egyedül, és azt nem szívesen osztom meg mással. Még nem találkoztam azzal a valakivel, akivel el tudnám képzelni az életem. Várok arra, aki megfelel nekem, addig pedig jól érzem magam egyedül is. Talán nem fogok egyedül megöregedni.

Mi inspirált az utazós beszámoló poszt megírására az Utazómajom facebook csoportban?

Szerettem volna megmutatni, hogy nőként is lehet boldogulni külföldön, és bemutatni Máltát, ezt a csodálatos helyet. A mai napig is kapok üzeneteket, hogy segítsek információkkal azoknak, akik oda készülnek. Jó érzés, hogy bíznak a tapasztalataimban. Sok magányos nő keresett meg a poszt után, akik még nem vették rá magukat, hogy elutazzanak valahová egyedül. Igyekeztem beléjük lelket önteni, és pozitív dolog, hogy elgondolkodtattam őket: egyedül is el lehet indulni.

Nem érezted magad soha veszélyben egyedülálló nőként az utazásaid alatt?

Itthon sem félek egyedül kimenni az utcára, és külföldön sem tartok ettől. Volt, hogy éjszaka 3 órakor a kihalt városban sétáltam vissza egyedül a szállásra, az egy kicsit ijesztő volt, Rómában a Termini környékén, ahol sok bevándorló és hajléktalan van az utcákon. Akkor végigfutott bennem, hogy hogy lehetek ennyire vakmerő. Többször utánam kiabáltak, hogy Ciao, bella! – s akkor megszaporáztam a lépteimet, de alapvetően nincs bennem, hogy jaj, mi fog történni. Úgy gondolom, nem is tudja elengedni magát az ember, ha nem érzi magát 100%-osan biztonságban.

Érdekes, hogy az utazások alatt teljesen biztonságban tudod érezni magad, de az emberi kapcsolatokban nehezebb a bizalom kialakítása.

Az utazások során talán magamban kell megbíznom… Arra tanít.

Melyik volt számodra a legszebb, legemlékezetesebb helyszín?

Nem tudnám megmondani, hogy Szicília, vagy épp Róma, mindegyik utazás különleges volt, már csak az emlékek miatt is. Tervezem is, hogy Rómába minden évben visszamegyek. A volt barátommal egyébként jártam már ott pár éve, ezért is döntöttem úgy, hogy felülírom azokat az emlékeket, és elmegyek egyedül. Noha az első római út során is volt önálló tapasztalatom: az ex nem volt annyira mobilis, mint én. Egyszer biciklikölcsönzés közben megelégeltem, hogy nem akar jönni velem messzebbre, és elindultam a saját utamra. Akkor voltam igazán először egyedül, és megnéztem azokat a helyeket, amikről tudtam, hogy az exet nem érdeklik. Így bukkantam csodálatos Caravaggio festményekre, fantasztikus templombelsőkre, megérte elmenni! Addig az exem meg abban a parkban volt órákon át, ahonnan a kerékpárokat kölcsönöztük. Amikor felhívott, éppen olasz fagylaltot nyaltam az egyik fagyizóban. Mondta, hogy talált egy szép tavat a parkban, nem megyek vissza? Megnéztem a térképen: 4 kilométerrel arrébb voltam, tehát mondtam neki, hogy ne haragudj, én még megnézem azokat a helyeket, amiket akartam, majd a szálláson találkozunk. Ez volt az első olyan élményem, amikor azt éreztem: felszabadult vagyok, és én irányítok, nagyon kellemes érzés volt, és meghatározó is.

Itália ezek szerint igazi szerelem a számodra.

Nagyon szeretem Olaszországot, el is kezdtem olaszul is tanulni pár hete önállóan. A nyelvtant könyvből tanulom, a szókincsemet pedig zenék alapján fejlesztem, sok olasz zenét ismerek és szeretek. Lefordítom őket magamnak. Az olasz srácok is szimpatikusak: férfiasak, mégis érzelmesek, a magyar férfiak ehhez képest hűvösnek tűnnek, míg az olaszokban ott a lobogó tűz, ők kimondják, ami a szívüket nyomja, és nem kertelnek. Egyébként au-pairként is Olaszországban keresek lehetőséget. Az az álmom, hogy kiköltözök Olaszországba, és akár az lesz a stewardess bázishelyem.

Honnan jött számodra az utazás szeretete, a családoddal utaztatok korábban?

Nem, a 120 km-re lévő szabadkai piac volt a legtávolabbi, ahová eljutottunk Kecskemétről.

Az utazás szeretete velem született adottság. Gyerekkoromban mindig azt játszottuk a húgommal, hogy elhoztam az utazási iroda prospektusát, kiválasztottam egy utazást, és a babáinkkal gondolatban elmentünk oda, eljátszottuk az egész nyaralást.

Amikor felsős lettem, az óráink között szerepelt a földrajz, a tanárunk pedig a földrajz mellett művészettörténet szakos volt, ezt a kettőt ötvözte. Abból dicséretes ötös voltam, annyira érdekelt, hogy előre tanultam, igyekeztem megismerni a különböző országok kultúráját, és mindent, amit leírtak róla. Mindig is bennem volt, hogy egyszer szeretnék eljutni ezekre a helyekre.

Míg más tinik iskolai szekrényében One Direction és Tokio Hotel poszterek voltak, addig az enyém mindenféle városok képeivel volt kidekorálva. Ma pedig megvan az a lehetőségem, hogy meglátogathatom ezeket a helyeket – akár egyedül is, miért is ne?

~~~

A fotókat az interjú alanya készítette.