“Az idegesít benned, amiért szeretlek”

Észrevetted már, hogy mennyire összekapcsolódnak azok a tulajdonságok, amiért szeretünk valakit, és amivel bosszantani tud minket?

Például: kedvelem, hogy a párom olyan férfias. Igazi macsó, hát ki tudna ennek ellenállni? Zsigereiből sugárzik az erő, a vad ösztönök. Kell ennél vonzóbb egy nőnek? Nemigen. Csakhát ezt mások is észreveszik, a többi nő is felfigyel rá. Kicsattanok a büszkeségtől, hogy ez a fantasztikus pasi az „enyém”, de közben megőrülök a féltékenységtől. Az is idegesít, hogy sosem segít a házimunkában. A gyerekkel is csak autózni tud, de eszébe sem jut, hogy megírják együtt a matekleckét. Pedig közgazdász, ért a számokhoz. Bár nem tudom, hogy mutatna a mosogató mellett, lehet, hogy kiábrándulnék belőle?

Vagy éppen ellenkezőleg: a férjem amolyan „jófiú”. Mindig meghallgatja a véleményemet, és lesi a kívánságaimat. Ha túlórázok, kitakarít, amire hazaérek, és még a kislányunk pelenkáját is kicseréli. De Istenem, nem lehetne egy kicsit életrevalóbb? Ledönthetne néha az ágyra, hogy őrülten kíván. Vagy szervezhetne nekünk egy meglepetés-utazást kettesben, valami izgalmas helyre. De hát nem az a típus. Végtelenül hűséges, de azt nem várhatom tőle, hogy megdöbbentő pózokban szeretkezzünk.

Értjük hát, hogy nagyjából az idegesít minket a párunkban, amiért vele vagyunk? Ha kedveli az állandóságot, akkor hűséges, és ezért szeretjük, mert mi nem viselnénk el, hogy megcsaljanak. Viszont ha kedveli az állandóságot, akkor nem fog minket elvonszolni szombat este egy vad buliba.
Ha pedig van benne spiritusz, amit imádunk, mert olyan szenvedélyes, akkor veszekedni is szenvedélyesen fog. Esetleg olyan dolgokat mond, amit később megbán, és amivel megbánt minket. Már a fogalom maga is tükrözi a kettősséget: megbán-t. De ugye egy ilyen belső energiával rendelkező embertől nem várhatjuk, hogy nyuszi módjára fejezze ki nemtetszését?

Ezek természetesen csak szélsőséges példák, de érdemes elgondolkodni a kérdésen. Mielőtt ráborítanánk az asztalt kedvesünkre, amiért sosem segít teregetni, vagy a fejére olvasnánk, hogy állandóan láb alatt van a konyhában, futtassuk végig magunkban: gyakorlatilag nem éppen azért választottuk őt, mert olyan, amilyen? (Persze nem azért, mert nem segít.) Belegondoltunk már logikusan, hogy ha valakibe azért szerettünk bele, mert minden helyzetben nyugodt tud maradni, és képes megőrizni a hidegvérét, akkor lehet, hogy nem csapja agyon a pasit, aki lökdösni mert minket a buszon, akármennyire vágynánk rá, hogy férfiasan megvédjen minket? Ha beleszerettünk egy nőbe, amiért mindig jól öltözött, és szexi csigákban hullámzik a haja, akkor ne lepődjünk meg, hogy mindig várni kell rá indulás előtt, ha megyünk valahová!

Ugyanazon tulajdonságát tehát tudjuk valakinek szeretni és utálni. Egyszerre vált ki belőlünk szeretetet és szenvedést. Ez az élet játéka és kettőssége.

Olyan, mint az adrenalin, ami miatt hajlandóak vagyunk felülni egy vágtázó hullámvasútra, miközben rettegünk, hogy leesünk, vagy rosszul leszünk a félelemtől.
A családi veszekedés előtt néha jusson eszünkbe: talán éppen ugyanaz a mozgatórugója párunk valamilyen jellemvonásának, mint amiért életünk közös utazására indultunk vele.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne beszéljük meg vele, hogy segítsen többet a háztartásban, hogy örülnénk egy szenvedélyesebb szeretkezésnek, vagy hogy időben szeretnénk vele elindulni otthonról. Igenis beszéljünk meg mindent, amit csak lehet, de gondoljuk át, hogy ő milyen jellem, milyen karakter, s mi az, amit reálisan elvárhatunk tőle. Hogy mi az, amiért beleszerettünk.