BOLDOGulj

Elvárások nélküli párkapcsolat? Ne már…

Tele van azzal a net, hogy a jó párkapcsolat titka, hogy ne támasszunk elvárásokat a társunkkal szemben. De ez így hazugság! Tegyük a helyére ezt a kérdést.

Nemrégiben olvastam egy írást, miszerint ne legyenek elvárásaink a párkapcsolatban, mert az megöli a szerelmet. A hozzászólások tömkelegét olvasva úgy éreztem, teljes a káosz és a félreértés az elvárásokkal kapcsolatban.
Van egy (egyébként elég klassz) könyv, aminek a címe: “Szeresd önmagad és mindegy, kivel élsz“. Az említett cikk és könyv hasonló síkon keresgél: minden belőled indul, és a hozzáállásod mindent meg tud változtatni. Ez valahol igaz, de mégis van egy furcsa felhangja. Úgy hangzik, mintha tényleg bárkivel élhetnél, nem baj, ha agresszív, nem baj, vagy ha nem vonzódsz hozzá… hiszen mindegy, kivel élsz, ne legyenek elvárásaid… Szerintem ez így nem működik.

Nagyon szép dolog a feltétel nélküli szeretetre buzdítani, de jó, ha erre a gyerekeinkkel képesek vagyunk, nemhogy a párunkkal. Még a gyerektől is “elvárunk” bizonyos dolgokat, mondjuk hogy szépen beszéljen velünk vagy hogy legyen kész a házi feladata.
Fogadd el úgy a párodat, ahogy van.” Igen, ez részben igaz, hiszen gyökeresen nem fog megváltozni, vagy ahhoz nagyon mély erőfeszítésekre (és a Te szerető segítségedre) is szükség van. Viszont csak olyan emberrel tudsz együtt élni ilyen elfogadó módon, aki javarészt passzol Hozzád, akivel összeillesz. Ilyen esetben tudsz felé olyan szeretetet árasztani, amely elnézi a hibáit, ahol ki tudod mondani a másiknak: “Szeretlek úgy, ahogy vagy. Ha kritikát fogalmazok meg Veled kapcsolatban, akkor is a hibáiddal együtt megfelelsz a számomra.

Ehhez az kell, hogy a mérleg a számodra a pozitív irányba dőljön a társaddal kapcsolatban. Sokkal több dolgot szeretsz benne, mint amit esetleg a hibájának tartasz. A köztetek lévő harmóniára épülhet a feltétel nélküli elfogadás.

Szerintem az a normális, ha vannak bizonyos elvárásaink, és így kezdünk párkapcsolatot. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ismerjük annyira önmagunkat, hogy tudjuk, mire, kire van szükségünk. Enélkül a kapcsolat döcögősen fog működni. Természetes, hogy felállítunk egy bizonyos feltételrendszert, egy szűrőt. Ha például gyerekünk van, akkor értelemszerűen nem fog működni a párkapcsolatunk valaki olyannal, aki nem szereti a gyerekeket, vagy nem tud megbarátkozni azzal, hogy nekünk már van gyermekünk valaki mástól. Ha futballedzők vagyunk, normális elvárás, hogy nem költözünk össze olyannal, aki utálja a focit és nem szimpatikusak számára a focisták.

Ilyenkor végülis nem a másiktól várunk el valamit, hanem saját magunktól. Hogy vannak szempontjaink a döntésben, hogy kikkel töltjük az időnket.

A feltétel nélküli szeretet fontosságát nem vitatom. Rengeteg területen működtethetjük, például a nehéz sorsú embertársainkkal szemben, a szociális munka során, stb. Jómagam is alkalmazom a tanácsadások során, hiszen egyértelmű, hogy ha valaki megtisztel a bizalmával, akkor csak úgy működik jól a terápiás vagy tanácsadói folyamat, hogy szeretettel fordulok felé, és elfogadom azt, ahol most ő tart az útján, s ezzel dolgozunk.

Kedvenc mondatom Böjte Csabától: “Szeresd ki belőle a jót“. Nagyon fontos ez a mondat: Jobbá tenni, jobb irányba mozdítani valakit csakis szeretettel lehet. Az is igaz, hogy annál nagyobbat mozdíthat valakin a bennünk rejlő szeretet, minél jobban hiszünk benne, és minél jobb a hozzáállásunk.

Viszont együtt élni valakivel, az egészen más… Természetesen egészségtelen, ha valaki tele van elvárásokkal, és folyamatosan azt várja, hogy a másik megfeleljen neki. Azzal hárítja a felelősséget, hogy neki bármit is tennie kellene – egyszerűbb elvárni a másiktól, nemde?
Sokféle elvárás van, kezeljük mindegyiket a maga helyén. Összefoglalva, az alábbi típusai vannak:

1.) Önismeretből fakadó elvárások
Az egészséges elvárások szintje. Ismerjük annyira magunkat, hogy tudjuk, milyen emberek társaságát keressük és részesítjük előnyben, továbbá hogy kivel szeretünk, szeretnénk együtt élni. Azt jelenti, hogy felállítunk egyfajta egészséges szűrőt, hogy kikkel kapcsolódunk. Ilyenkor végülis nem a másiktól várjuk el, hogy milyen legyen, hanem mi döntünk arról, hogy a másikhoz az adott személyiségét felmérve kapcsolódunk-e, vagy sem.

2.) Önszeretet hiányából fakadó elvárások

Az irreális elvárások területe. A kritikus személyiségek jellemzője ez. Mivel saját magukat nem fogadják el és nem szeretik magukat eléggé, ezért folyamatosan űznek valami olyan dolgot az elvárásaikkal, amiket nem érnek el. Nekik nem igazán lehet megfelelni, hiszen kívülről próbálják pótolni azt, ami belülről hiányzik. Ha valaki éhezik, annak ugye nem segít egy bőrtápláló borogatás… Az ilyen emberek éheznek a szeretetre, a törődésre, de ennek nincsenek tudatában. És ritkán kapják meg abban a formában, amire szükségük lenne, hiszen elvárásaikkal csak eltaszítják, eltávolítják maguktól az embereket, lélekben legalábbis mindenféleképpen.

3.) Illeszkedés hiányából fakadó elvárások
Ez az az eset, amikor kedvenc Star Wars-os kifejezésünkkel élve “zavar van az erőben”, és diszharmonikus a helyzet. Ezek az elvárások sem mondhatók reálisnak, hiszen két ember közti különbözőségből, össze nem illőségből fakadnak. Természetesen nem csak párkapcsolatban, hanem barátságban, kollegiális viszonyban és bármilyen más emberi kapcsolatban is van ilyen. Hiába várjuk el a főnökünktől, hogy legyen kedvesebb – ha ő kiabálós típus, akkor egyszerűen nem passzolunk hozzá alkalmazottként. A párkapcsolatunkban is szembe kell néznünk vele, hogy mi az, amit várhatunk a társunktól, és mi az, amit nem, hiszen sosem fogja tudni teljesíteni.

Ha valami nem tetszik a párunkkal kapcsolatban, arról beszélni kell. De előtte fontos, hogy nézzünk magunkba: reálisak-e, és főleg FONTOSAK-e ezek a dolgok? Oké, hogy nem hajtja le a vécéülőkét, és még a tányérját sem teszi a mosogatóba, de tegyük fel a kérdést, hogy hány hasonló elvárást támasztunk vele szemben? Akár össze is írhatjuk MAGUNKNAK, hogy lássuk, nem vittük-e túlzásba. Ebből talán az is kiderül, hogy egyáltalán ezt az embert keressük-e, vagy valaki egészen mást…
Ezután megkérhetjük szépen az adott dologra, vagy beszélgethetünk erről, de nem mindegy az arány: mennyi kérésünk van vele szemben? Ha állandóan az a téma, hogy valamit akarunk a másiktól, az fárasztó és romboló lehet, továbbá azt is tudatosítsuk, hogy mik azok a dolgok, amiket igenis megtesz.
A férjem kiváló gyakorlati megoldási ötlete, hogy egy nap maximum két dologért lehessen szólni. (Az meg hogy ezt szeretettel és kedvesen tesszük, alap!)
Persze nem ugyanúgy ülünk le beszélgetni, ha az a kérésünk, hogy tegye a bögréjét a helyére, vagy ha az, hogy ne igyon többet…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s